A Waszlavik Gazember Lászlóval készült interjú: http://index.hu/kultur/eletmod/gazember061
A Waszlavik Gazember Lászlóval készült interjú: http://index.hu/kultur/eletmod/gazember0611
(more)
(less)
Added: 1 year ago
Views: 4,503
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy banánköztársaság, amely valójában olaj volt, neve
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy banánköztársaság, amely valójában olaj volt, neve meg San Pablo. Természetesen korrupt volt a kormánya, de nagyon, akár a hatkernek, oszt a nép ezt nehezményezte, élükön a forradalmi élcsapattal, akik voltak vagy húszan, sőt fegyverük is volt. Az istenadta hatalom meg bevetett mindent a felforgató randalírozók ellen, rendőrséget, besúgókat, éles lőszert, sőt könnygázt is. Történt vala, hogy a permanens világjobbítót és ékszertolvajt, Simon Templart, aki a Szent nevet is kiérdemelte, naszóval őt aztán jól arra sodorta a Végzet. És innét módfelett felgyorsult a történelem. Simon testvér becsempészett egy lehallgatós Zippót a kormányba, a néphez meg a rádió útján kiszivárgotatta, hogy urai csalnak, hazudnak, lopnak, kurváznak, kecskét basznak stb., oszt egy jól sikerült palotaforradalom keretében a maroknyi ellenálló megdöntötte a rendszert. Itt a vége, fuss el véle, Simontemplar legalább egy jót dugott a mese végén.
"The Saint" The Reluctant Revolution (1966)
In "The Reluctant Revolution," Templar becomes embroiled in a tangled plot of revolution and revenge. Barry Morse (Lieutenant Gerard on the original Fugitive TV series) guest stars as the president of San Pablo's right- ("and left-") hand man whose past returns to haunt him in the form of the daughter of his former business partner.
(more)
(less)
Added: 1 year ago
Views: 3,786
2006 10 23
Kődobáló verseny, egységessé vágtuk az előző (I. II.) két videót, a lassított
2006 10 23 Kődobáló verseny, egységessé vágtuk az előző (I. II.) két videót, a lassított változatot a riöl tájmossal.
Stone throwing riot police (reload) Jobb minőségben/Better quality (45 mb)az indymédiáról is letölthető: http://hungary.indymedia.org/video/kodobalas_rendori-sportna p.avi
Figyelem, kell hozzá ez a kodek: Compressor: MP42 (Mpeg4 Video Codec Compressor V2) ............................ Hivatkozás a videóra: SCHIFFER ANDRÁS: Párt a betonban (Élet és irodalom) http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0701&ar ticle=2007-0107-2321-33JKDS
Rauschenberger Péter (Élet és Irodalom): http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0644&ar ticle=2006-1105-1946-56BHYD
(more)
(less)
Added: 1 year ago
Views: 18,712
|
Feljelentjük Demszkyt hűtlen kezelésért, valamint Európa méretű seggfejségért.
World H
Feljelentjük Demszkyt hűtlen kezelésért, valamint Európa méretű seggfejségért.
World Heritage, Budapest, Chain Bridge Világörökség, Budapest, Lánchíd Schütze der Welt, Budapest, Kettenbrücke
ilágvárost építünk, Demszky megmondta. Ez a mi városunk. Valamint mostanában az a legnagyobb problémája a felhőkarcoló-építésben érdekelt befektetői lobbinak, valamint az általa szponzorált városvezetésünknek, hogy „Budapestnek mozgalmasabb, egyedibb városi sziluettre van szüksége".
A Lánchíd a Fővárosi Önkormányzat kezelésébenben van. Tessék. A mi városunk.
Recorded: 2006.11.11
További:
Köszönet a Szentkirályi ásványvíznek, legalább a budai hídfő nagyobb részét levakarták:
"A Műemléki Világnap alkalmából a Szentkirályi Ásványvíz Kft. - a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal és a Lát-Kép Egyesülettel együttműködve - elkezdte a Széchenyi Lánchíd budai lábazatának megtisztítását. A többnapos akcióval a Szentkirályi célja az, hogy felhívja a közvélemény figyelmét hazánk építészeti és természeti értékeinek megőrzésére és védelmére."" http://www.eurohirek.hu/modul.asp?name=cikk&file=article&sid =5501
Témábavágó: http://epiteszforum.hu/?q=node/3333
(more)
(less)
Added: 1 year ago
Views: 1,898
Pilu a Pál utcai Music Pubban 2006.11.04
Pilu honlapja: www.stonebridge.hu/pilu
......
Pilu a Pál utcai Music Pubban 2006.11.04
Pilu honlapja: www.stonebridge.hu/pilu .......................................... ez meg a dalszöveg, a pankosan szomorú hangminőség kompizélésére:
Madafaka dzsí
Számolom a pénzem a "Hammerem" elõtt, A forgatáson megkaptam minden fekete nõt, "Méjnsztrím" vagyok, bár "ándörgrándnak" hívnak, Kosármezben dõlök a falnak.
Egy éjjeli-szekrény lóg a nyakamban, A kocsim felnijét öntettem aranyba, De a számba is jutott belõle bõven, Egy lakás árát elvitt a fogtechnikus tõlem.
Gengszterek, "Bentlik", hordókban tüzek, Osztályból nem jártam épen csak tizet, De a gettóban ez is bõven elég, Tudom, hogy a H2-ben az étolaj is elég.
Nagyon mélyrõl jövök, ez is fontos elem, Ahol én születtem ottan nincs kegyelem. Bokáig áll a vér a játszótéren, Négyszáz halott van minden héten.
Ref.: Madafaka dzsí madafaka jó, Fekának lenni gettóban jó.
Osztom azt észt a tinédzsereknek, Bár az Ablak-Zsiráf néha még meglep. És karrierem csúcsán, ha jól megy talán, Poszter leszek, egy gyerekszoba falán.
Sitten is voltam ettõl vagyok kemény, De ne add fel "brada yo", mert bent is van remény. Bár a bringalopásért nem jár villamosszék, Fel is mentett rendben, az esküdtszék.
Az én orvosom a doktor "Dré", Amit ketten csinálunk, az egy kicsit tré, Nem tudom meddig tart még a Kánaán, Egy pár évig elélünk a hatévesek nyakán.
Kultúra, meg stílus, mirõl beszélsz apám? Hívjuk inkább iparnak, talán, Kicsit túlzás lenne a zene fogalom, Egy órát dolgoztunk egy lemeznyi alapon.
Okosak a refrénjeim, mert ez már mûvészet, Fejbõl nyomom, majd az egészet, Elmondom, hogy "fakára" el vagyok nyomva, És a szövegeimet, nem bírja a nyomda.
Anyagilag kompenzálok egyet a klipben, Jól mutatok ebben a "faka" nagy dzsipben. Bár a menedzseré lesz a vastagabb szelet, Hirdetem az igét amíg csak lehet.
Ref.:
(more)
(less)
Added: 1 year ago
Views: 8,652
2006.11.04
Pilu koncert a Pál utcai Music Pubban
Ezmeg a Lökd meg, Demszky c. régi örökz
2006.11.04 Pilu koncert a Pál utcai Music Pubban Ezmeg a Lökd meg, Demszky c. régi örökzöldje (a Combinok és a Strabag még nem szerepelnek benne:-)
Bővebben: http://www.stonebridge.hu/pilu
Lökd meg demszky
Van nekem egy városom, úgy hívják, hogy Pest, Ha távolról nézem, egész jól fest, De közelebbrõl szemlélve már látszanak a bajok, Óránként ötszázért, vajon hova parkolok.
Patrióta vagyok, naná meg lokál, De ha kinézek az utcára az eszem meg megáll, Mert nyakig ér a dzsuva, meg a kutya szar, De ez egy balkáni állam, itt senkit se zavar.
Nincsenek utak, csak kráter, meg kátyú, De ha rákérdeznek, fejed miért oly' bárgyú, Tömöm az órát, meg súlyadót fizetek, Mondjátok el, hol a pénz, legyetek kedvesek!
Gondolkodtam sokat, hogy hol lehet a baj, Aztán rájöttem lassan, hogy bûzlik ez a hal, De ez nem a fejétõl, mert a seggén van a haj, Ott látom a bal zsebedben, most lesz neked, jaj!
ref.:
Lökd meg demszki, el kéne tûnnöd, Lökd meg demszki, vegyél egy tükröt, Lökd meg demszki, nézz abba bele, Mert bukott királynak, abcúg a neve!
Lökd meg demszki, el kéne tûnnöd, Lökd meg demszki, tartok egy tükröt, Lökd meg demszki, nézz abba bele, Mert tisztességes embernek, kifordul a bele.
Ne mondhasd, hogy Pilu bácsi veled is elfogult, Hogy nem csinál mást, csak szidja a nagy mogult, Felsorolom alább az érdemeidet, De hogy elég lesz néhány sor, azt ígérem neked!
Ott van az Andrássy, a Körút, a Bartók, Ezzel együtt megbuksz, attól tartok. Mert tizenöt év termése belefér egy sorba, Egymagam egy lapáttal is megcsináltam volna.
Televered a várost krómozott karókkal, Én meg az égre nézek, széttárt karokkal, Van kerék bilincs, de parkoló nincs, Ha eszembe jut a fejed, a hangulatom lincs.
Hogy hívják a haverodat, valami Botond? Úgy hallottam vele is akad valami gond, Húszmilliós prémes, figyeld a kis ravaszt, A BKV meg nem éri meg a következõ tavaszt.
ref.:
Tudom, hogy a "Tuareg", az nem rázza a segged, De a Szentendrei utat egyszer "Szuzukival" tedd meg, Tudom, erre azt mondanád, hogy bánja kánya, Hisz a futómûves számlát is a fõváros állja.
Õfelsége demszki, fõvárosunk ura, Nem Pesten lakik, bármennyire fura, Ha jól gondolom, ebbõl csak egy dolog szûrhetõ, Hogy metropoliszunk, már szerinted sem élhetõ.
Jobban örültem volna, ha Brüsszelben maradsz, Ott lopod a napot és nem Pesten aratsz, Vagy mehetnél nyaralni, hisz' Horvátország hazavár, Hová lovát hordja sofõr, tudod az a vár.
Nézd meg hol tart Pozsony, nézd meg hol tart Prága, Mi meg itt ülünk a szarban, csak minden olyan drága, Mint Bécs, Hamburg vagy éppen Brüsszel, Lökd meg demszki, miért nem tûnsz el?
ref.: http://index.hu/homar/index.php?p=335&more=1&c=1&tb=1&pb=1
(more)
(less)
Added: 1 year ago
Views: 13,587
|